Mobil Masszázs

SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI

A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy
áztatni, forrázni, vagy főzni
kell-e?
AGYDAGANAT: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási
boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret kell bekenni és
belemasszírozni napjában többször.
AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget
megpucolt fokhagymával és 2 dl.almaecettel leöntjük. Ezt érleljük
legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt
időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.
AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték
és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás
után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.
ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy
fehér pemetefűtea, kígyószisztea,ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál,
2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni.
EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER.
A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea,
2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet
kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is
megrendelhető www.gyorgytea.hu -n
ARANYÉR
Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a
frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van
több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük,megmos
suk,megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis
szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel
egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott
marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes
használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem
alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű
anyagot.
ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl.
forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és
próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A
szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt
megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben
rakjuk rá a területre.
A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel
kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni.
Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.
BÉLRENDSZER:
Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és
ott pang a salak a
bélrendszerünkben, a vastagbélben.
Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl
erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy
csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és
kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után,
még akkor sem száradunk ki.
Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk.
Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül
iható napi egy csésze.
Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul
egy ideig iható. De Crohn
betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a
vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni –
megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni
belőle.
Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a
diólevéllel meginni és akkor elmúlik.
Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell
hagyni.
BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot
összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell
kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad,
majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell
fogyasztani ebből az italból.
Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½ l készíteni, ebből
2 dl. –t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig
a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.
CUKORBETEGSÉG esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az
inzulint.
Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj
tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor
3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad
enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.
Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez
inzulinpótló.
CUKORBETEGSÉG1
Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég
ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünk
Nekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos
Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezettmmár, a patikában
kapható.
Ha a cukorbetegség kialakult akkor – epekövesek kivételével – ez a
tea kiválóan működik.
CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG?
Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell
etetni – a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a
fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy
magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi
mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét
és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni
belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal
belekeverni az ételbe.
EKCÉMA
A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az
ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.
EMÉSZTÉSJAVÍTÁS
Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a
rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.
E P E
Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr
mellett a veronikát használni.
EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert
napközben szinte mérgezi a
szervezetet a retek.
A FOGINYSORVADÁSra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél
teájával kell ecsetelni a
fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező
növény, csak ecsetelni szabad vele,kiköpni és utána kimosni a
szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.
FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy
csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után
beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel
öblögessünk.
FÜLGYULLADÁS
Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek
a vérellátása – nyaki
ultrahang.
Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás,
szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű
teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító
pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a
kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a
fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel
bekenem.
Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól
működik ez a módszer.
GERINCSÉRV
A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik,
hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve.
Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a
meszet róla, utána étkezési
zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer
legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete
nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin
a két porc közé.
És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.
GYOMORproblémák gyomorfekély, nyombélfekély, reflux,
nyelőcsőfekély.
Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a
gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat
termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a
nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.
GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell
rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat
termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg.
6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás
után minden nap meginni.
A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra fehér árvacsalán tea.
A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.
2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál
szódabikarbónás vizet.
HAJ-növesztő:
Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta
hagyni.
KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel,
majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig
rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a
hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.
Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8
csepp mandulaolajjal
összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy
fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a
hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.
HASMENÉS: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a
bélbolyhokat.
Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.
Vadsóskamag nyersen darálva.
HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs.
evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta
1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő
után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a
megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre
dunsztkötésben rakjuk rá a területre.
A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel
kenegessük be az orrjáratot.
IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE
Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal
lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A
citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem.
És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás
macskamenta. Ez volt a
magyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az
immunrendszerünkre is.
IMMUNERŐSÍTÉS: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp
és C-vitamin /pld.
csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika,
káposztafélék, savanyú káposzta, citrom,citrusféle gyümölcsök.
Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta
teát /én iszom nagyon finom/.
IZÜLET pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder
összekeverve, 1-1 csapott
evőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás.

Címkék:

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!